Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Véget érhet a szezon a Liverpool klasszisa számára – sajtóhír

A Liverpool városi rangadón elért 2-2-es döntetlenje alkalmával úgy tűnik, hogy jelentős érvágás érte Jürgen Klopp csapatát…

Az angol sajtó egybehangzó véleménye szerint az Everton elleni parázs városi rangadón sérülés miatt korán lecserélt Virgil Van Dijk keresztszalag-szakadást szenvedett, melynek következtében Liverpool  klasszis hátvédje legalább 7-8 hónapig harcképtelen lesz.

Mint ismeretes, a Mersey-parti derbin a “Kékek” kapusa páros lábbal kaszálta el a kapu torkában a holland hátvédet, ám az esetért Jordan Pickford nem kapott sárga és piros lapot sem, valamint a tizenegyes is elmaradt, mert a videóbíró megállapította, hogy az akciónál van Dijk néhány centivel ugyan, de lesről indult.

Amennyiben igaznak bizonyulnak az értesülések, a 29 éves kiválóság várhatóan már nem igazán léphet pályára többet a 2020-2021-es szezonban, mivel a PL utolsó fordulóját május 23-án rendezik, a BL-döntőt pedig május 29-re írták ki.

A Liverpool egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást van Dijk állapotáról.