Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: közel a megegyezés a középpályással a hosszabbításról – sajtóhír

A Piros-feketék mindenképpen megszeretnék újítani egyik legjobb formában lévő labdarúgójuk kontraktusát.


Az AC Milan hetek óta tárgyalásokat folytat Hakan Calhanogluval a játékos szerződésének meghosszabbításáról, és a Calcio Mercato szerint közel a megegyezés a felek között.

A 26 éves középpályás az új kontraktusának értelmében évi 5 millió eurót vihet haza, amivel a harmadik legjobban fizetett labdarúgója lehet Zlatan Ibrahimovic (7 millió euró) és Gianluigi Donnarumma (6 millió euró) után. Jelenlegi 2021-ben lejáró szerződését pedig plusz három évvel növelné meg a milánói alakulat.

Az 50-szeres török válogatott játékos 2017-ben érkezett az AC Milanhoz a Bayer Leverkusentől 23 millió euró ellenében, azóta 136 tétmérkőzésen képviseltette magát a csapat színeiben, amelyeken 27 gólt és 39 gólpasszt jegyzett.