Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hátrányból fordítva rúgott ötöt az AS Roma – videóval

Továbbra is tapad az élmezőnyre az AS Roma, ezúttal hátrányból fordítva álltak fel a Farkasok.

A Verona és a Juventus elleni ponthullajtásait követően megújult erővel folytatta a kiírást az AS Roma együttese, hiszen a római csapat újabb győzelmével immár a felsőház élmezőnye felé kacsingat, ezúttal a Benevento csapatát megverve.

A mérkőzés ugyan hideg zuhanyként kezdődött a hazai csapat számára, hiszen Caprari korai gólja lesokkolta az AS Roma együttesét, azonban közel fél óra futballozást követően a Farkasok feléledtek és darabokra szaggatták az előnyben lévő Beneventot.

Az első játékrészben Pedro és Dzeko fordított már a félidei sípszót megelőzően, majd a második etapban Veretout és Perez mellett ismét Dzeko tudott betalálni, így beállítva a mérkőzés 5-2-es végeredményét.

Az AS Roma ezzel a hetedik helyre kapaszkodott fel, míg ellenfele mindössze egy ponttal megelőzve tanyázik a tabella tizedik helyén.

A római együttes jövő héten az AC Milan vendégeként léphet pályára, ahol a remek formában játszó Zlatan Ibrahimovic vendégszeretetét élvezhetik majd a rómaiak.

AS Roma – Benevento : 5-2 (2-1)
Gólszerzők:  Pedro (31.) Dzeko (35. ill. 77. ) Veretout (69.) Perez (89.)  ill. Caprari (5.) (Lapadula (55.)
Kiállítás: – ill. –