Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Ismét nyert a PSG otthonában a Manchester United! – videóval

Két évvel ezelőtt a Manchester United meg tudta tréfálni a PSG-t a Parc des Princes-ben, ami ezúttal is összejött a gyengébb napot kifogó franciák ellen. A Gulácsival és Orbánnal a kezdőben felálló Leipzig pedig egy magabiztos győzelemmel kezdte meg a csoportkört.

Jóval aktívabban kezdte a mérkőzést a hazai gárda, amely az első 20 percben be tudta szorítani kapuja elé a Manchester Unitedet. A félidő felénél viszont büntetőhöz jutottak a „Vörös Ördögök”, amit elsőre Fernandes elhibázott, de az újrarúgásnál már értékesítette azt, 0-1! Ezt követően jóval kiegyenlítettebb volt a játék, így a szünetre 0-1-es állással mehettek a felek.

A második játékrész egy Mbappé szólóval indult, viszont de Gea nagy bravúrral hárítani tudta a lövését. Később viszont Martial fejesénél már a spanyol kapus is tehetetlen volt. A PSG szögleténél a francia támadó próbált fejjel menteni, de csúsztatása a saját kapujában kötött ki, 1-1!  A 70. minutumban Navasnak kellett nagy védést bemutatnia Rashford kísérleténél. 10 perccel később ismét a rutinos hálóőr bravúrjára volt szükség Rashforddal szemben. A 87. percben viszont már Navas is tehetetlen volt az angol támadó ellen, aki betört a 16-on belülre és kilőtte a hosszút, 1-2! A találkozó állása ezt követően nem változott, a “Vörös Ördögök” ismét megtréfálták a PSG-t.

PSG – Manchester United 1-2 (0-1)
Helyszín
: Parc des Princes Vezette: Antonio Mateu Lahoz
Gólszerzők: Martial (55. öngól) ill. B. Fernandes (23. – büntető), Rashford (87.)
Sárga: Neymar (35.), Danilo (84.), Kean (90.) ill. McTominay (37.), Tuanzebe (72.)
Kiállítás: – ill. –

PSG: Navas – Kurzawa (Bakker 86.), Kimpembe, Diallo, Florenzi (Dagba 79.) – Gueye (Kean 46’), Danilo, Herrera (Rafinha 78.) – Mbappé, Neymar, Di Maria (Sarabia 86.). Vezetőedző: Thomas Tuchel

Manchester United: de Gea – Tuanzebe, Lindelöf, Shaw, Wan-Bissakka, Fred, McTominay, Telles (Pogba 67.) – Fernandes (van de Beek 88.) – Rashford, Martial (James 88.) Vezetőedző: Ole Gunnar Solskjaer

A mérkőzés összefoglalója:

 

Igen kiegyenlített volt az első félidő a tavalyi BL elődöntős Leipzig és a Basaksehir meccsén. A játékrész közepéhez érkezve viszont el tudott lépni a német alakulat. A 16. percben Kampl előreívelését követően Angelino fordult le a védőjéről csatárokat megszégyenítő módon, és értékesítette a helyzetét, 1-0! 4 minutummal később Poulsen szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd Nkunku ismét Angelinót találta meg, aki ezúttal sem hibázott, 2-0! Később megvolt a lehetősége a spanyol hátvédnek, hogy mesterhármast szerezzen, ám ez nem jött össze számára.

A második játékrész jóval kevesebb lehetőséget hozott, a Leipzig szépen lemenedzselte ezt a félidőt, és Nagelsmann némileg pihentetni is tudta fontosabb játékosait. A tavalyi elődöntős szereplés után ezt a BL szezont is jól kezdte a Gulácsival és Orbánnal felálló lipcsei alakulat.

RB Leipzig – Basaksehir 2-0 (2-0)
Helyszín:
 Red Bull Arena Vezette: Jesus Gil Manzano
Gólszerző: Angelino (16., 20.) ill. –
Sárga: Nkunku (40.), Upamecano (41.), Konaté (73.), Henrichs (89.) ill. Bolingoli (18.), Rafael (43.), Ozcan (86.)
Kiállítás: – ill. –

RB Leipzig: Gulácsi – Halstenberg, Upamecano (Konaté 66.), Orban – Angelino Kampl (Adams 58.), Nkunku (Kluivert 71.), Mukiele – Forsberg (Hwang 46.), Olmo (Henrichs 65.), Poulsen Vezetőedző: Julian Nagelsmann

Basaksehir: Gunok – Caicara (Ozcan 30.), Skrtel, Epureanu, Bolingoli – Rafael, Topal (Ba 67.), Kahveci (Aleksic 83.) – Visca, Crivelli, Turuc (Giuliano 84.) Vezetőedző: Okan Buruk

A mérkőzés összefoglalója:

A H csoport állása:

A góllövőlista állása: