Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: norvég válogatott védő érkezhet januárban – sajtóhír

A skót bajnokság egyik legígéretesebb bekkjére csapnának le a milánóiak, olasz sajtóinformációk szerint.


Az AC Milan a Celtic 22 éves középhátvédjét, Kristoffer Ajert szemelték ki hátsósoruk megerősítésére. A Rossonerik a dobogós helyek egyikét célozták meg az idényben, valamint az Európa-liga győzelmet, így a téli átigazolási időszakban mélyítenének keretükön, legalábbis a védelmet megerősítenék.

Ajer elképesztő mennyiségű időt tölt a pályán, a skót rekordbajnok kezdőcsapatából egész egyszerűen kihagyhatatlan, és emellett rendre kiváló teljesítménnyel rukkolt elő hétről-hétre. A 2019/20-as szezont tekintve minden versenysorozatot figyelembe véve 49 mérkőzésen kapott lehetőséget, összesen 4263 percet tölthetett a pályán, ami egy ilyen fiatal játékosnál nagyon sokat számíthat a fejlődés szempontjából. Az említett találkozókon 4 gólig és 2 gólpasszig jutott védő létére. A jelenlegi szezonban már 14 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 1186 percet játszva.

A jelenlegi piaci értékét a 19-szeres norvég válogatott hátvédnek mindössze 4 millió euróra becsülik, azonban a Celtic 15 millió euró alatt nem adná el egyik legjobbját.