Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: újabb meccset rendezhetnek a Puskás Arénában – sajtóhír

A nemzetközi helyzetre való tekintettel az UEFA már vizsgálja a lehetőségét annak, hogy némileg átalakítsa a 2020 nyaráról 2021-re halasztott Európa-bajnokság mérkőzéseinek helyszíneit…

A Hegyi-Karabahban immár hetek óta tartó fegyveres harcok miatt a nemzetközi sajtóértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy az UEFA el fogja venni az Európa-bajnoki mérkőzések rendezésének lehetőségét Azerbajdzsántól. A kaukázusi ország fővárosa, Baku három csoportmeccset és egy negyeddöntőt rendezne a kontinensviadalon.

Mint ismeretes, az azeriek és az örmények között zajló fegyveres összecsapásokból kifolyólag az érintett válogatottak mérkőzéseit törölték, az Ararat-Armeniának pedig semleges helyszínen, Cipruson kellett Európa-liga-selejtezős mérkőzést játszania. Az UEFA hivatalos kommunikációja szerint a jövő évi Európa-bajnokságot egyelőre nem érinti a döntés, ennek ellenére az európai szövetség már keresi a megoldást, hogy hova tehetné át a három csoportmeccset és a negyeddöntős összecsapást az azeri fővárosból.

A Nemzeti Sport információi szerint amennyiben Bakutól elvennék az Eb-házigazda jogát, az említett negyeddöntőt a Puskás Arénában bonyolítanák le.

A tavaly novemberben átadott budapesti létesítményben jelen állás szerint három csoportmeccset és egy nyolcaddöntős találkozót rendeznek meg, plusz adott esetben még egy negyeddöntőt, amennyiben ilyen döntés születik.