Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb-selejtező: későn jött a szépítés Szlovákia ellen

Szlovákia győzelmével megelőzte Magyarországot az Eb-selejtezők F-csoportjában, ráadásul a szlovákok két meccsel kevesebből szereztek ugyanannyi pontot mint a mieink.

Küzdelmes játékot hozott az első félidő, mindkét csapat sok hibával játszott, egyik válogatott sem tudta felépíteni a támadásait. A második játékrészt remekül kezdte Szlovákia, de csak a kapufát találták el a vendégek. A magyarok sajnos továbbra is pontatlanul, sokszor kapkodva játszottak, így a mieink nem tudtak lehetőségeket kialakítani. Ellenben a szlovákok Hmirova góljával vezetést szereztek a 67. percben. A magyar válogatott ezután sem tudott ritmust váltani, illetve feljavulni, sőt a 80. percben Mikolajova eldöntötte a három pont sorsát. A 93. percben összejött a szépítés, Pusztai talált be egy szép támadás végén. Ez volt a mieink egyetlen helyzete, igaz a kapufán és a gólokon kívül a szlovákoknak sem akadt sok lehetősége, de ez is elégnek bizonyult a tudása alatt játszó magyar csapat ellen.

Magyarország – Szlovákia 1-2 (0-0)
Gólszerző: Pusztai (93.) ill. Hmirova (67.), Mikolajova (80.)

Az F-csoport jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)