Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: ismét lesérült a Manchester City húzóneve

Alig pár héttel felépülését követően ismét megsérült a csapat támadója, Sergio Agüero.

Az angol sajtó szerint újabb hetekig mellőznie kell a Manchester City együttesének a csapat gólvágóját, hiszen Sergio Agüero sérülése kiújult, így biztosan nem léphet pályára az elkövetkezendő időben.

A csapat menedzsere, Pep Guardiola minden bizonnyal megbánta, hogy felépülését követően azonnal játszatni kezdte az argentin játékost, hiszen Agüero mindössze 3 mérkőzés után esett vissza, hogy ezúttal akár egy újabb hónapot is kihagyjon.

A csapat gólfelelőse így egészen biztos nem vesz részt a Manchester City hétközi Bajnokok Ligája mérkőzésén sem.