Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Nehezen, de nyert a Dortmund

Érdekesen alakult az F csoport 2. fordulójának a sorsolása, ugyanis az előző fordulóban a két meglepetés vereséget szenvedő csapat egymás ellen lépett pályára, illetve a nagy skalpokat begyűjtő két gárda is egymás ellen játszott. A Dortmund – Zenit meccsen mindkét csapat szerette volna elkezdeni a pontgyűjtést a csalódás keltő rajt után, míg a Brugge – Lazio párosítás győztese egy komoly lépest tehetett a győzelem felé.

Az első félidőben nem született gól Dortmundban. A Borussia nagy fölényben játszotta végig az első félidőt, de csupán két kaput eltalált lövésük volt.
A hazai csapat a második félidőben ott folytatta, ahol az elsőben abba hagyta. Főlényben játszottak és helyzeteik is voltak, mégis csak a 77. percben sikerült megszerezniük a vezetést, akkor is büntetőből 1-0! Sancho volt, aki értékesítette. A mérkőzés hosszabbításában, még Haaland is betalált, így biztossá téve a Dortmund győzelmét 2-0!

Borussia Dortmund – Zenit Szentpétervár 2-0 (0-0)
Helyszín: Dortmund, Signal Iduna Park Vezette: B. Kuipers (holland)
Gólszerzők: Sancho (77.- büntetőből), Haaland (90.+1) ill.
Sárga lapok: ill. Kuzyayev (25.), Karavaev (78.)
Kiállítva:ill.

Dortmund: Bürki – Meunier, Akanji, Hummels, Guerreiro – Dahoud (T. Hazard 67.) , Witsel – Sancho (Delaney 84.), Reus (Brandt 74.), Reyna (Bellingham 84.) – Haaland Vezetőedző: Lucien Favre

Zenit: Kerzhakov – Karavaev, Lovren, Rakitsky, Santos – Wendel, Barrios (Sutormin 81.), Erokhin – Kuzyayev (Ozdoev 71.) , Dzyuba (Mostovoy 46.), Driussu (Zhirkov 74.)
Vezetőedző: Sergei Semak

A mérkőzést jobban kezdő Lazio szerezte meg a vezetést. A 14. percben Correa a tizenhatos vonalánál egy szép testcsellel elküldte a védőjét, majd ballal a kapu jobb oldalába bombázott 0-1!
Az első játékrész második felére feléledt a hazai csapat is. Egy szöglet után Rits tűnt el a kapu előtt, a játékvezető büntetőt ítélt, amit Vanaken magabiztosan értékesített 1-1!

A második félidőben végig főlényben játszott a belga csapat, de gólt nem tudtak szerezni, ahogy a római csapat sem. Így nagy lehetőséget szalasztott el mindkét csapat, még akkor is ha egyelőre ők állnak a csoport első két helyén.

Club Brugge – Lazio 1-1 (1-1)
Helyszín: Brüsszel, Jan Breydel Stadion Vezette: A. Taylor (angol)
Gólszerzők: Vanaken (42.- büntetőből) ill. Correa (14.)
Sárga lapok: Dennis (69.), Rits (88.) ill. Fares (35.), Patric (40.), Hoedt (45.), Akpa Akpro (59.), Czyz (76.)
Kiállítva:ill.

Brugge: Mignolet – Mata Pedro, Kossounou, Deli – Diatta, Vormer, Rits, Vanaken, Sobol – de Ketelaere (Lang 84.), Dennis (Krmencik 88.)
Vezetőedző: Philippe Clement

Lazio: Reina – Patric (Pereira 46.), Hoedt, Scerbi – Marusic, Akpa Akpro, Parolo, Milinkovic-Savic, Fares (Muriqi 56.) – Correa, Caicedo (Czyz 68.)
Vezetőedző: Simone Inzaghi

Az F csoport állása

A Bajnokok Ligája góllövőlistája