Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyász: elhunyt a Manchester United világbajnoka

Hosszan tartó betegség után 78 éves korában meghalt Nobby Stiles, a Manchester United BEK-győztes középpályása, aki 1966-ban világbajnoki címet nyert az angol labdarúgó-válogatottal.

A BBC beszámolója szerint Nobby Stilesnak prosztatarákja, valamint előrehaladott demenciája volt. Nobby Stiles 1960 és 1971 között futballozott a Manchester Unitedben, ez idő alatt két bajnoki címet, két angol Szuperkupát, valamint egy Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert. 1971 nyarán a Middlesbrough csapatához igazolt, majd két év múlva a Preston North Endhez szerződött, ahonnan 1975-ben vonult vissza.

Az 1966-os világbajnok angol csapat játékosa a visszavonulását követően edzőként kezdett dolgozni. Irányította a Preston North End, a Vancouver Whitecaps és a West Bromwich Albion csapatait. 1989 és 1993 között a Manchester United utánpótlásában dolgozott, olyan játékosokkal, mint a Neville-testvérek, David Beckham, Ryan Giggs vagy Paul Scholes. 2013-ban prosztatarákkal diagnosztizáltak, az utolsó éveiben pedig az Alzheimer-kórral és a demenciával küzdött.