Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: újabb pofonba szaladt bele az FC Porto – videóval

A portugál bajnokság (Primeira Liga) hatodik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén a címvédő FC Porto csapata újabb botlást hajtott végre…

Korán kiderült, hogy nehéz dolga lesz a Pacos Ferreira vendégeként a bajnok FC Porto együttesének, hiszen alig telt el tíz perc a mérkőzésből, és az egyébként hullámzóan teljesítő házigazda máris megszerezte a vezetést. A továbbiakban sem játszottak alárendelt szerepet, és az első félidő hajrájában előbb egy gólt még a videóbíró elvett tőlük, majd 2-0-ra növelték az előnyöket, melyre a játékrész ráadásában jött a válasz Sergio Oliviera tizenegyesgólja formájában, amely azonban még mindig csak a szépítést jelentette. A szünet után is hiába nyomtak a “Sárkányok”, egy óra elteltével a Ferreira büntetőből visszaállította a kétgólos különbséget. Sergio Conceicao legénysége becsülettel küzdött, és a hajrában Otavio összehozta az újabb, felzárkózást jelentő találatot, de kiegyenlíteniük már nem sikerült a finisben.

A tavalyi bajnok Porto együttese az elmúlt idényben összesen négyszer kapott ki, most pedig hat forduló alatt már a második vereségét regisztrálta.

Pacos Ferreira – FC Porto 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Jan (11.), Eustaquio (43.), Bruno Costa (59. – büntetőből), ill. Sergio Oliviera (45+6. – büntetőből), Otavio (78.)

 

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)