Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: kiütéssel talált magára az AS Monaco – videóval

A francia bajnokság (Ligue 1) hétvégi, 9. fordulójának vasárnapi mérkőzései közt az elmúlt három meccsét nyeretlenül megvívó AS Monaco együttese hazai környezetben készült a javításra…

Az eddig az idei szezonban is hullámzóan teljesítő AS Monaco együttese a vártnál jóval simábban, 4-0-ra múlta felül a Girondins Bordeaux együttesét egy jó periódusnak köszönhetően. Niko Kovac csapata ugyanis az első félidő második felében egy három perces időszakban három alkalommal is mattolni tudta ellenfelét. A 28. percben Wissam Ben Yedder egy kézzel való blokkolás miatt megítélt büntetőt vágott be, majd két perc múlva Aguilar jobbról keresztbe lőtt labdáját a hosszú oldalon érkező Gelson Martins közvetlen közelről juttatta a gólvonal mögé, a következő akcióból pedig Ben Yedder bejátszását Kevin Volland fejelte védhetetlenül a hálóba. Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, a második etap derekánál a Leverkusentől igazolt Volland a második monacói gólját is megszerezte, miután egy villámgyors kontra végén Martins átadását követően már csak az üres kapuba kellett passzolni. Kiütéses sikerével a Monaco a középmezőnyben maga mögé utasította a Bordeaux-t, és a hetedik helyről már ismét felfelé, a nemzetközi kupahelyek felé kezdhetnek el kacsintgatni.

AS Monaco – Girondins Bordeaux 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Ben Yedder (28. – büntetőből), Martins (30.), Volland (31., 58.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye