Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb Real-mellőzött tart az Evertonhoz – sajtóhír

Szigetországi lapértesülések szerint a Real Madrid kevés lehetőséghez jutó karmestere akár már januárban követheti egykori edzőjét és csapattársát a PL-ben brillírozó liverpooli csapathoz…

A The Mirror információi szerint az Everton csapata kölcsön szeretné venni a Real Madrid együttesében parkolópályára helyezett Iscót, akit később 18 millió font körüli összeg ellenében végleg is megvásárolnának a “királyiaktól”.

Mint ismeretes, múlt nyáron a kolumbiai James Rodríguez tette át székhelyétől a spanyol fővárosból a Mersey-partiakhoz, és a kolumbiai játékmester parádés formában kezdte az évet, első hat bajnokiján három-három gólt és gólpasszt jegyzett az egykori Real-mester, Carlo Ancelotti kezei alatt. Sokan hasonló megtáltosodást várnának a “Kékeknél” a Madridban jobbára már csak mellőzött Iscótól is.

A 28 esztendős spanyol válogatott középpályás éveken át a Zinedine Zidane által irányított Real Madrid alapembere volt, ám később Santiago Solarinál mellőzésre került, majd a francia szakember visszatérése ellenére továbbra sem volt felhőtlen a viszonya a csapatával, és már a 2018-2019-es spanyol bajnoki idényt is mindössze két találattal és három gólpasszal fejezte be. Helyzete később sem rendeződött a klubjánál, az előző kiírásban egyetlen bajnoki gólra volt képes, és az újonnan elrajtolt kiírásban is jobbára csak mérsékelt lehetőség jut neki.