Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vardy vezérletével nyert a Leicester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 7. fordulójának utolsó mérkőzésén a Leicester City a Leeds United otthonába látogatott. A “Rókák” a vártnál jóval könnyebben arattak sikert az Elland Roadon.

Már a 2. percben vezetést szerezhetett volna a Leeds, Bamford azonban Schmeichel kezébe fejelt 5 méterről. 15 másodperccel később viszont már a Leicester vezetett, miután az ellentámadásból Vardy került ziccerbe, aki önzetlenül lepasszolta a labdát Barnesnak, 0-1! A 21. minutumban már kettő volt a különbség. Vardy fejesét még nagy bravúrral hárítani tudta a kapus, de a kipattanóra Tielemans érkezett elsőként, 0-2! A Leeds jóval gyengébben futballozott az első félidőben, mint ahogy az eddigi fordulókban tette. A második játékrész elején viszont szépíteni tudtak Bielsáék. Dallas beadásához nem ért hozzá senki, ami így Schmeichel kapujába hullott, 1-2! Ezzel ismét nyílttá vált a mérkőzés, egészen a 76. percig. Ekkor ugyanis egy újabb kontrát vezetett a Leicester, Cengiz Ünder pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Vardyt, 1-3! A hosszabbításban még büntetőhöz jutottak a “Rókák”, amit Tielemans értékesített, 1-4! A Leicester ezzel a győzelmével feljött a tabella 2. helyére.

Premier League, 7. forduló
Leeds United – Leicester City 1-4 (0-2)
Helyszín: Elland Road Vezette: A. Marriner
Gólszerzők: Dallas (48.) ill. Barnes (2.), Tielemans (21. 90+1. – büntető), Vardy (76.)

A mérkőzés összefoglalója:

A bajnokság állása:

A góllövőlista állása: