Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

West Ham United: Nápolyból érkezhet erősítés a védelembe – sajtóhír

A Kalapácsosok skót mestere, David Moyes, az olasz bajnokságból szeretne középhátvédet igazolni keretének mélyítésére. 


CalcioMercato értesülései szerint a West Ham United a Napoli szerb védőjét, Nikola Maksimovicsot szemelte ki.

A huszonötszörös szerb válogatott középhátvéd új kihívásokra vágyik, ezért 2021-ben lejáró szerződését nem hajlandó meghosszabbítani, így ha pénzt akar belőle látni a nápolyi alakulat, akkor még a téli átigazolási időszakban meg kell tőle válniuk. A forrás szerint az AC Milan és az AS Roma is szívesen tudná a soraiban Maksimovicsot. A masszív bekk jelenlegi piaci értékét 18 millió euróra becsüli a német transfermarkt.de, a Napoli pedig már a feléért hajlandó lenne tőle megválni januárban.

Maksimovic 2017-ben igazolt Nápolyba a Torinótól, de már előtte egy évet szerepelt kölcsönben a csapatnál, ezért is vásárolták meg őt opciós jogukkal élve. A Napolinál eltöltött négy évéből egy felet kölcsönben a Szpartak Moszkvánál játszott. Világoskék színekben összesen 76 alkalommal futhatott ki a zöld gyepre tétmérkőzéseken a 28 éves szerb játékos, amelyen két gólt és két gólpasszt jegyzett.