Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Térdsérülést szenvedett a Barcelona fiatal sztárja!

Térdsérülést szenvedett a Barcelona 18 esztendős futballistája, Ansu Fati. A szélső a Real Betis elleni bajnoki meccsen sérült meg. Az első diagnózisok alapján legalább egy hónapig nem számíthat rá csapata, de még a műtét sincs kizárva.

Fati az első félidőben volt a pályán a Real Betis ellen 5-2-re megnyert bajnokin. A 18 esztendős játékos Aissa Mandi 31. percben elkövetett belépője miatt sérült meg, ami után büntetőt végezhetett el a Barcelona, igaz ezt Griezmann kihagyta. A szélső a félidőig még a pályán volt, de ezt követően Lionel Messi váltotta őt.

Az esti órákban a Barcelona közleményt adott ki játékosa állapotával kapcsolatban, amelyből kiderült, hogy a futballista bal térdében sérült meg a meniszkusza. Azt még pontosan nem tudni, hogy hogyan fogják kezelni Fati problémáját. Amennyiben nem annyira súlyos a sérülés, úgy 1-1,5 hónapot kell kihagynia a szélsőnek, viszont az is előfordulhat, hogy műteni kell a spanyolt, ebben az esetben pedig minimum 3 hónapot vehet igénybe a felépülése.