Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Nyert a Kisvárda és a Fradi is!

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 10. fordulójában két mérkőzést rendeztek vasárnap. A Budafok a Zalaegerszeg otthonából hozta el a 3 pontot, míg a Fradi odahaza aratott sima győzelmet.

Első élvonalbeli sikerét aratta a Kisvárda a Zalaegerszeg ellenében. A vezetést a 11. percben szerezték meg a vendégek, miután Viana büntetőből volt eredményes. A csatár a gólörömnél levette a mezét, amiért sárgát kapott. A második játékrész elején Navratil góljával megduplázták előnyüket a várdaiak. A 64. percben csereként beálló Koszta révén összejött a szépítés, majd két minutummal később Viana megkapta második sárgáját. Hiába játszott azonban közel 30 percet emberelőnyben a ZTE, az egyenlítés nem jött össze.

Zalaegerszeg – Kisvárda 1-2 (0-1)
Helyszín: ZTE Aréna Nézőszám: 815 Vezette: Solymosi Péter
Gólszerzők: Koszta (64.) ill. Viana (11. – büntető), Navratil (52.)
Kiállítás: – ill. Viana (66.)

A Juventus elleni hazai vereség után ezúttal a Mezőkövesdet fogadta a Ferencváros csapata. A zöld-fehérek a mérkőzést már az első féldiőben eldöntötték. A 15. percben Tokmac révén szerezték meg a vezetést a hazaiak, majd 5 minutummal később Boli duplázta meg a Fradi előnyét. A 43. percben emberelőnybe is kerültek Rebrov tanítványai, miután Meskhi megkapta második sárgáját. Ezt még a szünet előtt megbüntették, a hosszabbításban Uzuni is bevette Szappanos kapuját. A második játékrész elején büntetőhöz jutott az FTC, de ezt Kharatin elhibázta. A hátralévő időben is többet támadtak a hazaiak, de a vezetés birtokában kissé visszább vettek az iramból. Győzelmükkel még jobban elléptek legfőbb kihívójuktól, az MTK otthonában vereséget szenvedő Fehérvártól.

FTC – Mezőkövesd 3-0 (3-0)
Helyszín: Groupama Aréna Nézőszám: 2921 Vezette: Iványi Zoltán
Gólszerzők: Nguen (15.), Boli (20.), Uzuni (45+1.) ill. –
Kiállítás: – ill. Meskhi (43.)

 

A bajnokság állása:

A góllövőlista állása: