Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: nem bírt egymással az Atalanta és az Inter, az AS Roma Mkhitaryan mesterhármasával nyert – videóval

Az olasz bajnokság 7. fordulójában az Inter az Atalanta, míg az AS Roma a Genoa otthonába látogatott. Az Inter a Param után ismét döntetlent ért el, és úgy tűnik, nem nagyon tud kimászni a kisebb gödörből az Atalanta se. Az AS Roma azonban a papírforma szerint legyőzte a Genoát, ráadásul Henrikh Mkhitaryan mesterhármast szerzett a találkozón. 

Atalanta – Inter:

Nagyon kevés helyzet adódott a csapatok előtt az első félidőben, és így kiegyenlített volt a meccs képe. Az első nagy ziccer a 25. percben érkezett az Internél, amikor Alessandro Bastoni beívelése után Arturo Vidal fejelt kapura a védők gyűrűjéből, de a labda hajszálnyival fölé ment. Az Atalanta is épített fel támadásokat, de nem tudott igazán veszélyes lenni a milánóiak kapujára.

A másodk félidőt már jobban kezdte az Inter, és egyre inkább fölényben futballozott. Az 58. percben a vendégek a vezetést is megszereztek, miután Ashley Young beadását Lautaro Martinez fejelte be Marco Sportiello kapujának jobb oldalába. A 66. percben Vidal cselezte be magát a kapu előterébe, majd a kapu közepe felé próbálkozott, de Sportiello látványos reflexmozdulattal védeni tudott, a kipattanót pedig Nicolo Barella lőtte bele a kapusba. Az Atalanta azonban nem adta fel, és egyre jobban játszott, amelynek eredményeképp a 79. percben kiegyenlített. Aleksey Miranchuk egy remek labdaátvételt követően áttörte az Inter védelmét, majd kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. A 85. percben Muriel egy fejessel a vezetést is megszerezhette volna, de a labda végül kapu bal oldala mellett ment el. Végül egyik csapat sem lőtt már gólt, így maradt a döntetlen a lefújás után is.

Atalanta – Inter: 1-1 (0-0)
Gólszerzők: ill. Lautaro (58.)
Sárga lap: Djimsiti (33.) ill. Lautaro (30.), de Vrij (44.), Vidal (70.)
Kiállítás: – ill. –


Genoa – AS Roma:

Hatalmas fölényben futballozott az AS Roma az első félidőben, azonban az egyetlen igazán veszélyes helyzete csak a 20. percben érkezett. Henrikh Mkhitaryan szerette volna a tizenhatosról a labdát a léc alá lőni, de Mattia Perin a kapufára ütötte a játékszert. Már úgy tűnt, hogy gól nélkül zárják a felek a játékrészt, amikor a 47. percben mégis megszerezte a Roma a vezetést. Jordan Veretout ívelte be remekül a szögletet a kapu elé, a labda pedig megtalálta Mkhitaryan fejét, aki jól ugrott fel és a kapu közepébe fejelt.

A második félidőben is megmaradt a vendégek fölénye, ám egy szép tamádás végén mégis a Genoa egyenlített ki az 50. percben. Gianluca Scamacca passzolt Marko Pjaca irányába, aki végül a kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. Azonban nem tudták ezt sokáig megtartani, mivel a 66. percben a Roma ismét vezetést szerzett. Bruno Peres tette le a labdát Mkhitaryan elé, aki védhetetlenül be is lőtte azt a kapu közepébe. A 73. percben Bryan Cristante növelhette volna csapata előnyét egy szép támadás végén, de a pontos passzt követően messze a kapu jobb oldala mellé lő. A 85. percben azonban már érkezett a harmadik gól, ismét Mkhitaryan révén, aki így mesterhármassal zárta a találkozót. Pedro beadása után az örmény támadó kapásból, egy gyönyörű mozdulattal lőtt a bal alsó sarokba, ezzel lezárva a mérkőzést.

Genoa – AS Roma: 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Pjaca (50.) ill. Mkhitaryan (45+2. 66. 85.)
Sárga lap: Zjac (6.), Maran (84.) ill.
Kiállítás: – ill. –

A 7. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Sassuolo – Udinese: 0-0

Szombat:
Cagliari – Sampdoria: 2-0
Benevento – Spezia: 0-3
Parma – Fiorentina: 0-0

Vasárnap:
Lazio – Juventus: 1-1
Atalanta – Inter: 1-1
Genoa – AS Roma: 1-3
Torino – Crotone: 0-0
18:00 Bologna – Napoli (Tv: DigiSport 1)
20:45 AC Milan – Hellas Verona (Tv: DigiSport 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista aktuális állása: