Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csányi Sándor bejelentette: az NB I és NB II folytatódhat, a többi bajnokságot felfüggesztik

Csányi Sándor elnök hétfőn bejelentette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) félbeszakítja az amatőr bajnokságait, írja az MTI.

Csányi az M4 Sportnak elmondta, a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I folytatódik, a férfi NB III és a megyei bajnokságok, illetve a női NB II, valamint az utánpótlás-sorozatok viszont “nem kerülnek lebonyolításra”.

Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt közölte, a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként szerdán nulla órától tilossá válik az amatőr csapatsport, amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást. A korlátozásokat harminc napra vezetik be, de szükség esetén meghosszabbíthatják. Ezek között szerepel az is, hogy a sportrendezvényeket csak zárt kapuk mögött lehet lebonyolítani.

Csányi úgy fogalmazott, nagyon sajnálják, hogy “az év meccsét”, az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőt nézők nélkül kell megrendezni csütörtökön, ahogyan a magyar válogatott további mérkőzéseit is az idén, illetve a Ferencváros és az FC Barcelona találkozóját a Bajnokok Ligája csoportkörében.