Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy Ádám: “Döntőhöz méltó találkozó lesz”

Nemzeti csapatunk középpályása az Izland elleni nagyon fontos mérkőzés előtt tett nyilatkozott, ahol több dologra is kitért.


A magyar válogatott játékosa, Nagy Ádám azt emelte ki, hogy az izlandi keret nem ment keresztül olyan fiatalításon a 2016-os Eb-találkozás óta, mint ami nálunk történt. Továbbá úgy gondolja, hogy nem hiába szerepel a Nemzetek Ligájának az A-divíziójában a ma esti ellenfelünk.

“Nem gondolom, hogy negatívumot jelentene ez az izlandi csapatnak. Ezek a játékosok eljutottak egy olyan szintre, hogy már nem kell bemutatni őket. A Nemzetek Ligájában az A-divízióban játszhatnak, ezért is gondolom, hogy a holnapi mérkőzés igazi döntőhöz méltó találkozó lesz. Ha azt nézzük, hogy 2016 óta milyen mérkőzéseket játszott mindkét válogatott, úgy gondolom, mindkét csapat erősödött. Nehéz lenne összehasonlítani a két együttes régebbi arcát a mostanival, de úgy látom, a vérfrissítésnek köszönhetően sokat fejlődtünk, jó védekezésből indulva igyekszünk ráerőltetni a saját akaratunkat az ellenfélre, és a megbeszélteket megvalósítani a pályán” – mondta a Championshipben légióskodó labdarúgó.

A válogatott középpályás elárulta, hogy nem szokása izgulni a mérkőzések előtt, azonban ez most másképp van.

“Rengeteg ember fog figyelni minket holnap, akiket ha fel tudunk kicsit vidítani, akkor az nagyon nagy dolog lenne a számunkra. Egy kis drukk van bennem, de szerencsére ez az izgulás nem blokkol le, vettem például egy kis sudoku, amivel terelem a gondolataimat” – nyilatkozta Nagy Ádám.