Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: Magabiztos francia siker a svédek ellen! – videóval

A csoportelsőség kérdése ugyan már eldőlt, de Svédország és Horvátország azért harcolt, hogy elkerüljék a kiesést a Nemzetek Ligája A-ligájából. Ez végül Zlatko Dalicéknak sikerült, akik annak ellenére is bennmaradtak, hogy kikaptak Portugáliától.

Már a 4. percben megszerezték a vezetést a svédek. A vendégek a francia védelem határozatlanságát használták ki Claesson révén, 0-1! Nem sokkal később megvolt az esélye a hazaiaknak az egyenlítésre, de Olsen védeni tudta Giroud fejesét. A 16. percben azonban már ő is tehetetlen volt. Thuram cselezte be magát a 16-on belülre, majd lepasszolta a labdát az üresen álló Giroudnak, aki a kapu jobb sarkába helyezte a labdát, 1-1! A franciák egyre inkább fölénybe kerültek, ami újabb gólt eredményezett. A 36. minutumban egy felpattanó labdát Pavard lőtt kapásból a svédek kapujába, 2-1!

A második játékrészben sem vettek vissza a franciák. Az 59. percben a csereként beálló Mbappé beadására Giroud érkezett és fejelt a hálóba, 3-1! A 76. minutumban Griezmann előtt is nagy lehetőség adódott a gólszerzésre, azonban a támadó csúnyán a kapu fölé lőtte a labdát. A 88. percben egy szép összjátékot követően sikerült szépítenie a svédeknek Quaison révén, 3-2! A végén az északiak mindent megtettek az egyenlítés érdekében, amit Coman egy kontra során ki is használt, 4-2! Ezzel a vereségével Svédország búcsuzott az A-divíziótól.

Franciaország – Svédország 4-2 (2-1)
Helyszín:
Stade de France Vezette: A. Kulbakov
Gólszerzők: Giroud (16., 59.), Pavard (36.), Coman (90+5.) ill. Claesson (4.), Quaison (88.)
Sárga: ill.
Olsson (28.)
Kiállítás: – ill. –

Franciaország: Lloris – Hernandez (Digne 46.), Kimpembe, Varane (Zouma 46.), Pavard – Thuram (Mbappé 57.), Pogba, Rabiot (N’Zonzi 78.), Sissoko – Griezmann, Giroud (Coman 84.) Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Svédország: Olsen – Lustig (Krafth 67.), Lindelöf (Helander 66.), Danielson, Bengtsson – Larsson (Cajuste 88.), Olsson, Claesson (Quaison 66.), Forsberg – Berg (Isak 86.), Kulusevski Szövetségi kapitány: Peter Wettergren

A mérkőzés összefoglalója:

 

Aktívabban kezdte a mérkőzést a portugál válogatott, amely többször is eljutott a hazaiak kapujáig, de igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni. A félidő felétől a horvátok fokozatosan átvették az irányítást és a 29. percben Ruben Semedo rossz tisztázását kihasználva meg is szerezték a vezetést Kovacic révén, 1-0! A 39. minutumban eljutott első komoly lehetőségéig a vendég alakulat, de Pereira lövésénél Livakovic hárított bravúrral.

A második játékrész elején nagy bajba kerültek Zlatko Dalicék. Az 51. percben ugyanis Rog megkapta második sárgáját, így emberelőnybe kerültek a portugálok. Ezt egy percen belül sikerült kihasználni. Ronaldo szabadrúgását még védte Livakovic, de a kipattanót egy beadás követte, amit Ruben Dias értékesített, 1-1! 1 óra játékot követően már a vendégeknél volt az előny. Jota centerezésére Felix érkezett és a hálóba passzolt, 1-2! A horvátoknak azonban sikerült egyenlíteni. Vlasic visszatett labdáját Kovacic helyezte a kapuba, 2-2! Az egyenlítést követően mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de újabb gólra egészen a hosszabbításig kellett várni. Ekkor Livakovic hibázott nagyot egy szögletnél, a helyzetet pedig Ruben Dias használta ki, 2-3! A portugálok így győzelemmel zárták a sorozatot, míg a horvátok a vereség ellenére is bennmaradtak jobb gólarányuknak köszönhetően.

Horvátország – Portugália 2-3 (1-0)
Helyszín:
Stadion Poljud Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Kovacic (29., 65.) ill. Dias (52., 90+1.), Felix (60.)
Sárga:
Rog (23., 51.), Perisic (57.) ill. Ronaldo (54.)
Kiállítás:
Rog (51.) ill. –

Horvátország: Livakovic – Bradaric, Skoric, Lovren, Juranovic – Kovacic (Basic 90+2.), Rog, Modric – Perisic, Pasalic (Brekalo 64.), Vlasic (Orsic 83.) Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

Portugália: Patricio – N. Semedo, Dias, R. Semedo, Rui (Cancelo 71.) – Pereira (Oliveira 77.), Moutinho, Fernandes (Trincao 46.) – Felix (B. Silva 71.), Ronaldo, Jota (Paulinho 77.) Szövetségi kapitány: Fernando Santos

A mérkőzés összefoglalója:

Az A-liga 3. csoportjának állása: