Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Skócia: csak egy pontot mentett meg a Celtic – videóval

A skót bajnokság (Premiership) aktuális fordulójában a bajnoki címvédő Celtic gárdája az élmezőnyhöz tartozó Hibernian vendégeként lépett pályára szombat délután…

Két zöld-fehér csapat egymás elleni rangadóján a Hibernian és a Celtic küzdelmes mérkőzésen 2-2-es döntetlenre végzett egymással. Az első játékrészben a vendégek jelentős fölényben játszottak, ám lehetőségekig mind kimaradtak. A második etap elején a házigazda Nisbet révén büntetőt hibázott, de mégis a felvonás első negyedóráján belül két találattal tudták megterhelni a címvédőt, miután hét perc különbséggel a rutinos Jamie Murphy és a tizit kihagyó Kevin Nisbet révén. Sokáig úgy tűnt, hogy a Celtic mezőnyfölénye meddőnek bizonyul, és semmi nem jön össze ezen a meccsen a glasgowiaknak, végül az utolsó tíz perchez érve a francia gólfelelős, Odsonne Edouard büntetőből közelebb zárkóztatta csapatát, majd a ráadás pillanataiban Diego Laxalt bevágta az egyenlítést érő találatot, így az igazán nagy égést ugyan elkerülte a Celtic, de az egy ponttal nem sokra megy.

A vasárnapi folytatásban a veretlen éllovas Rangers hazai környezetben találkozik az Aberdeen csapatával.

Hibernian – Celtic 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Murphy (52.), Nisbet (59.), ill. Edouard (79. – büntetőből), Laxalt (90+1.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)