Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Championship: Nagy Ádámék legyőzték Rooneyékat – videóval

Az angol másodosztályú bajnokság (Championship) legutóbbi játéknapján a Bristol City és a Derby County vívott egymással egy izgalmasnak ígérkező összecsapást…

A Bristol City végül egy küzdelmes összecsapáson 1-0-ra legyőzte a Derby County csapatát, amely így tovább folytatta mélyrepülését. A három pontról döntő találatot a házigazda javára Famara Diedhiou szerezte a találkozó 78. percében, ezzel a tavalyi szezonban 12-szer eredményes rutinos szenegáli támadó végre megszerezte idénybeli első gólját. A magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám ismét végig játszotta csapata mérkőzését, és segített sorozatbeli harmadik győzelméhez a táblázaton már a harmadik helyre felkapaszkodó Bristol gárdáját. A sereghajtó Derby-n egyelőre úgy tűnik, hogy az edzőváltás sem segített, Phillip Cocu menesztését követően ezúttal Wayne Rooney játékosedzőként irányította a csapatot (végig játszotta a meccset), de a várva várt feltámadás továbbra is várat magára.

A Championship táblázatát a Norwich City vezeti a velük együtt szintén tavaly kieső Bournemouth előtt, miután a korábban veretlen éllovas Reading már a negyedik zakóját kapta sorozatban, és csúszott vissza az élről a hatodik helyre.

Bristol City – Derby County 1-0 (0-0)
Gólszerző: Diedhiou (78.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)