A City minden áron le akarja igazolni kiszemeltjét – sajtóhír

A legfrissebb szigetországi lapinformációk szerint a várakozáson alul teljesítő Manchester City együttese a januári átigazolási időszakban mindenképpen meg akarja szerezni kiszemelt irányítóját…

Az Independent beszámolója szerint a Manchester City gárdája minden áron meg akarja szerezni januárban Jack Grealish játékjogát az Aston Villától, akivel kapcsolatban klubja korábban megjegyezte, hogy még 100 millió font ellenében sem eladó.

A birminghami klub 25 éves középpályása az elmúlt három szezonban a másodosztályban (Championship) volt a gárda húzóembere, a 2019-2020-as kiírásban pedig 41 pályára lépést számlált, mely mérkőzések alatt 10 találatot is szerzett. Az idei szezont is jól indította a PL-ben, hiszen első hét pályára lépésén négyszer tudott eredményes lenni. A saját nevelésű csapatkapitány minden sorozatot figyelembe véve már csaknem 200 tétmeccsen húzhatta magára a Villa szerelését.

Emlékezhetünk rá, hogy a tavalyi szezonban még leginkább a Manchester United akarta leigazolni a Villa kiválóságát, az utóbbi időben azonban már inkább a városi vetélytárs érdeklődésével van tele a szigetországi sajtó.