Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbítana szárnyaló klasszisával az AS Roma – sajtóhír

Az aktuális olasz sajtóértesülések szerint az elmúlt két meccsén klasszis formában játszó rutinos középpályásával mindenképpen szerződést akar hosszabbítani az AS Roma együttese…

 

A La Gazzetta dello Sport információi szerint az AS Roma csapata mielőbb meg akarja hosszabbítani Henrikh Mkhitaryan idény végéig érvényes szerződését, miután rendkívül elégedettek a múlt nyáron a kölcsön után véglegesített örmény kiválóság által mutatott teljesítménnyel.

A 31 esztendős örmény középpályás az Arsenalnál eltöltött másfél idény alatt minden sorozatot figyelembe véve 9-szer volt eredményes a csapat színeiben, a 2018-2019-es idényt mindössze hat találattal zárta. Azt megelőzően a Manchester United alkalmazásában eltöltött másfél év alatt sem tudta megközelíteni a Borussia Dortmundban 2013 és 2016 között nyújtott formáját, amikor például utolsó BVB-s évében 52 meccsen 23 találatig jutott.

Mkhitaryan tavaly nyáron kölcsönben került az olasz klubhoz, első évében 27 tétmérkőzésen lépett pályára, ezalatt pedig kilenc gólig jutott, csapata pedig nyáron véglegesítette őt a londoniaktól. Az új szezont is jó játékkal kezdte az utolsó két bajnokiján pedig egy tripla és egy dupla jóvoltából együttesen öt (!) gólt szállított.