Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: nem kegyelmezett Szoboszlaiéknak a Bayern München – videóval!

A Bajnokok Ligája csoportkörének, 4. fordulójában eldőlt az A-csoport, hiszen a Bayern München hibátlan teljesítménnyel masírozott át riválisain.

Volt mi miatt visszavágnia a Salzburgnak, miután az előző fordulóban a címvédő Bayern 6-2 arányban tudott nyerni az osztrákok otthonában. Jesse March együttese ennek megfelelően már az első percektől roppant elszántnak tűnt és sokkal inkább törték magukat a vezetés megszerzésén, mint ellenfelük. Mozgalmasak voltak az első percek. A Bayern sok labdát vesztett hátul, illetve az ellenfél térfelén is elajándékoztak párat – ezekből pedig megindulhatott a szokás szerint agresszívan letámadó Salzburg. Akadt is pár vendég lehetőség, de 5 perc játék után a németek is veszélyeztettek az olykor fellazuló osztrák védelmet kihasználva. Az első 25 perc végül is változatosan telt: hol egyik, hol másik csapat akarata érvényesült inkább. Jó volt az iram és sok a lehetőség. Ugyanakkor ahogy telt az idő, egyre inkább érződött, hogy a münchenieknél valami nincs rendben. Ez a Bayern sehol sem volt a tavasszal még lehengerlő játékot produkáló Flick-csapathoz képest.

A sötét mezesek pedig a félidő második felének nagy részében gyakorlatilag irányították a játékot. Ennek ékes bizonyítéka volt az a kontra is, melynek végén Szoboszlai a védőket hátrahagyva kapott labdát és egyedül, zavartalanul lőhetett az előtte elterülő Neuer kapujára. A pattogó labdát azonban talán kissé kapkodva és túl nagy erővel rúgta meg, így az csúnyán kirepült a pályáról. Óriási kár érte. Néhány perccel később pedig jött is a büntetés a kihagyott lehetőségért a túloldalon: szinte a semmiből került helyzetbe a Bayern, Lewandowski passza után Müller lőhetett távolról – a kapusról kipattanó labdát pedig végül Lewandowski vágta be. A lengyel ezzel beérte Rault a BL gólszerzők örök rangsorában, csapata pedig a továbbjutás bebiztosítása szempontjából nagy lépést tett meg még épp az első félidő vége előtt.

Tovább növelte az esélyeiket, hogy az 52. percben megduplázódott a fölényük. Szoboszlai hagyta el a labdát a saját térfelén, ami után hamarosan Coman próbálkozhatott lövéssel – a labda viszont irányt változtatott a menteni igyekvő Wöberen, így Stankovicnak esélye sem volt hárítani. 2-0-ra vezetett így a német bajnok, végleg kezdett elúszni a győzelem reménye a vendégek számára. A 66. perc eseménye azonban jelenthetett volna egy reménysugárt a hajrára: a fiatal Roca összeszedte második sárga lapját, így emberhátrányba került a Bayern. Ám mielőtt beleélhették volna magukat Szoboszlaiék a helyzetbe, 2 perccel az esetet követően Sane is eredményes volt. A 3-0 pedig egy olyan fölény, ami elveszi az ellenfelek kedvét a próbálkozásoktól. A 73. percben végül a Red Bull Salzburg erőfeszítései kifizetődtek: Kristensen beadása után a leshatárról kilépő Berisha érkezett és talált be. Ezzel meglett a becsületgól a Sógoroknak.

A Salzburg nem játszott rosszul, ugyanakkor több hatalmas helyzetet is sikerült kihagyniuk – valamint Neuer is mutatott be hatalmas bravúrt. A Bayern ugyanakkor habár összességében simán nyert, a játék képét illetően egyáltalán nem lehetnek elégedettek. A továbbjutásuk viszont már biztos, nyugodtan várhatják az utolsó két fordulót.

Bayern München – Red Bull Salzburg 3-1 (1-0)
Helyszín: 
Allianz Arena (München) Vezette: Grinfeld (ISR)
Gólszerzők:
Lewandowski (42.), Wöber (52. – öngó), Sane (68.), Berisha (73.)
Sárga:
Neuer, Roca (2) ill., Koita, Camara
Kiállítás:
Roca (66.) ill. –

Bayern München: Neuer – Richards (Javi Martinez), Alaba, Boateng, Pavard (Lucas Hernandez) – Goretzka, Roca – Coman (Douglas Costa), Müller, Gnabry (Sane) – Lewandowski. Vezetőedző: Flick.

Red Bull Salzburg: Stankovic – Ulmer, Wöber, Andre Ramalho, Kristensen – Szoboszlai (Sucic), Junizovic (Adeyemi), Camara, Mwepu (Ashimeru) – Berisha, Koita. Vezetőedző: Marsch.

Legutóbb nem tudott nyerni Moszkvában az Atletico Madrid, csak egy 1-1-es döntetlenre futotta az erejükből – ezzel pedig jó eséllyel le is mondhatnak a csoport elsőségről. Így már csak a második helyük bebiztosítása maradt, amihez elengedhetetlen volt egy győzelem a Lokomotívval szemben hazai pályán. Az Atleti az első játékrészben dominált is: sokat volt náluk a labda, helyzeteik is voltak, az oroszok pedig még csak kapuralövési kísérletig sem jutottak. Az eredmény mégis 0-0 volt a szünetben, így a második játékrészben még jobban oda kellett tenniük magukat a spanyoloknak.

Jöttek is a próbálkozások, ám a Lokomotiv védekezése kellően masszívnak bizonyult. Cholo Simeone együttese amúgy sem az attraktív és ellenállhatatlan támadójátékáról volt híres, így nehéz is volt számukra ezen a téren kimagaslót alkotni. És persze az sem javított a helyzetükön, hogy Luis Suarez és Diego Costa sem volt bevethető ezúttal. A 68. percben azért egy les miatt meg nem adott gólig eljutottak Koke révén, érvényes találatig azonban nem. A lehetséges 6-ból így csak 2 pontot tudtak összegyűjteni az orosz ellenfelükkel szemben a csoportban, ami még okozhat nekik gondot a folytatásban – csak két pont az előnyük Marko Nikolic együttesével szemben. A Lokomotiv a Salzburg-, az Atletico pedig a Beyern ellen játszik majd a következő fordulóban.

Atletico Madrid – Lokomotiv Moszkva 0-0 (0-0)
Helyszín:
Wanda Metropolitano (Madrid) Vezette: Vincic (SLO)
Gólszerzők:

Sárga:
 ill.
Kiállítás:
ill.

Atletico Madrid: Oblak – Renan Lodi (Hermoso), Gimenez, Savic, Trippier – Carrasco (Camello), Koke, Saul Niguez, Marcos Llorente (Lemar) – Angel Correa, Joao Felix. Vezetőedző: Simeone.

Lokomotiv Moszkva: Guillherme – Rybus, Cerqueira, Corluka, Zhivoglyadov – Miranchuk (Magkeev), Kamano (Rybchinskiy), Krychowiak, Kulikov, Ignatjev – Ze Luis. Vezetőedző: Nikolic.

A csoport állása

A góllövőlista állása