Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Haalandék már 2018-ban kikosaraztak egy topklubot!

Erling Braut Haaland ismét a Borussia Dortmund hőse volt tegnap este. A norvég sztárcsatár elképesztő ütemben termeli a gólokat, és egész éves teljesítményének hála a minap elnyerte a jó ajánlólevélnek számító Golden Boy-díjat.

A 2003. óta létező, olasz eredetű díjat először érdemelte ki norvég játékos, és Haaland a második, aki a Borussia Dortmundból tudott nyerni. Korábban Mario Götze (2011) tudott örülni ennek az elismerésnek.

A Golden Boy-díj elnyerését követően az apuka, a korábbi szintén válogatott védő, Alf Inge Haaland nyilatkozott a Tuttosportnak. Ő elárulta az olasz lapnak, hogy pár éve a Juventus közvetlenül a Moldetól akarta kivásárolni a fiát, ám ők nem engedtek az elképzeléseikből:

„Minden igaz. 2018. januárjában Norvégiát elhagyva Torinóba költözhetett volna, de a fiammal úgy döntöttünk, hogy karrierje ezen szakaszában jobb lenne a folyamatos fejlődés. Csak tizenhét és féléves volt. És a Salzburg volt a helyes választás. Úgy gondolom, hogy korai lett volna a Juve-be menni. A Salzburgot ideális csapatnak tartottam.”

– nyilatkozta Alf Inge.