El: nehézkes első félidő után nyert az Arsenal – eredmények

Az A-csoportot továbbra is a Roma vezeti, míg a B-csoportban az Arsenal áll az élen.

A Young Boys végig nagy fölényben játszott a hatalmas szófiai ködben, és a 34. percben Nsame góljával meg is nyerte a meccset a svájci csapat. A Roma hiába játszott mezőnyfölényben az első félidőben a Cluj jól védekezett, és néhány ellentámadást is vezetni tudott. A 49. percben Debeljuh öngóljával előnybe kerültek a “Farkasok”. A 67. percben Veretout tizenegyesből megduplázta a rómaiak előnyét. Az AS Roma végig labdabirtoklási fölényben játszott, a kolozsváriak jól védekeztek és még lehetőségekig is eljutottak, de az öngól és a tizenegyes megpecsételte a sorsukat.

CSZKA Szófia – Young Boys 0-1 (0-1)
Gólszerő: ill. Nsame (34.)

CFR Cluj – AS Roma 0-2 (0-0)
Gólszerzők: ill. Debeljuh (49. – öngól) Veretout (67. – tizenegyesből)

Az A-csoport jelenlegi állása:

Az első félidőben jól tartotta magát a Molde, a védekezés mellett a támadásokra is jutott energiája a norvégoknak. A második játékrészre összekapta magát az Arsenal, az 50. percben Pepe szerzett vezetést az “Ágyúsoknak”. Öt perccel később Nelson is betalált. A bekapott gólok megroppantották a Moldét, sőt a 83. percben Balogun is bevette a kapujukat, így végül magabiztosan nyert az Arsenal. Hatalmas fölényben kezdte a meccset a Rapid, a 11. percben Knasmullner góljával vezetést is szereztek az osztrákok. A 37.-ben Kara megduplázta a bécsiek előnyét. A második félidőt a Dundalk kezdte jobban, de az 50. percben Oduwa kihagyta a tizenegyest. Ez az 58. percben meg is bosszulta magát, ismét Kara talált be. A 63. percben összejött a szépítés az íreknek, Shields volt eredményes tizenegyesből, de ez a gól már későn érkezett, így a Rapid Wien elhozta a három pontot Írországból.

Molde – Arsenal 0-3 (0-0)
Gólszerzők: ill. Pepe (50.), Nelson (55.), Balogun (83.)

Dundalk – Rapid Wien 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Shields (63. – tizenegyesből), ill. Knasmullner (11.), Kara (37., 58.)

A B-csoport jelenlegi állása: