PL: megsérült az edzésen, kidőlt az Everton kulcsjátékosa – közlemény

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Everton FC a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a csapat egyik oszlopos tagja, Lucas Digne bokaszalag-sérülést szenvedett – a balhátvéd lábát műteni fogják.

A liverpooliak arról nem tettek említést, hogy Digne bokaszalagja milyen mértékben sérült meg, a rehabilitáció lehetséges időtartama a hétfői operációt követően lesz megállapítható. A francia válogatott futballista az Everton legutóbbi edzésén volt kénytelen elhagyni a pályát.

Digne 2018 augusztusa óta erősíti a Kékeket, azóta mindössze öt bajnoki találkozóról hiányzott – a védőjátéka mellett a támadásépítésben is rendre jeleskedik, a jelenlegi szezonban már négy előkészítést jegyzett.

Az biztos, hogy Carlo Ancelotti vezetőedzőnek fel van adva a lecke Digne pótlását illetően, hiszen az Everton decemberben olyan csapatokkal találkozik majd a Premier League-ben, mint a Chelsea, az Arsenal vagy éppen a Manchester City.