Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: a vezetőedző nem fél attól, hogy meneszteni fogják

A spanyol trénernek egyre kevésbé biztos a maradása az Ágyúsok élén az elmúlt hetekben mutatott gyenge játéknak és eredményeknek köszönhetően.


Az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta nem fél attól, hogy esetleg meneszti őt a londoni klub vezetősége. A 38 éves szakember a tegnap esti Wolves elleni 2-1 arányban elvesztett Premier League mérkőzés után adott nyilatkozatot, ahol elmondta, hogy mikor aláírta fel volt rá készülve, hogy idővel úgyis menesztve lesz a csapattól.

“Azon a napon mikor a csapat edzője lettem, tudtam, hogy egy nap elhagyom a klubot vagy meneszteni fognak. Nem tudtam, hogy ez egy nap lesz, egy hónap, egy fél év vagy egy év. Viszont soha nem aggódtam emiatt. Egy dologra koncentrálok csak, hogy kihozzam a játékosokból és a csapatból a lehető legjobbat. Tudom, hogy ismétlem, de egy napon majd vagy elküldenek a klubtól vagy én magam távozok, azonban nem tudom mikor fog ez megtörténni” – nyilatkozta Arteta a Wolves elleni vereséget követően.