Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spurs: Mourinho egyik madridi kedvencét csábítja

Az angol bajnokságot vezető Tottenham Hotspur együttesének komoly erősítésekre van szüksége annak érdekében, hogy bírja a többfrontos kihívást az idényben. Állítólag a londoniak azon dolgoznak, hogy magukhoz csábítsák a Juventus középpályását, Sami Khedirat.

A 33 esztendős Khedira 2015. óta a Juventus játékosa, ám idén ár egyáltalán nem számítanak játékára a torinóiak, így igencsak valószínű, hogy már januárban elengedik a klubtól. A korábbi német válogatott középpályás szerződése egyébként is lejáróban van a szezon végeztével.

A világbajnok játékos a Juve előtt a Real Madridot szolgálta 2010 és 2015 között. Itt volt az edzője az első két évében José Mourinho, aki a fentebb emlegetett Spurs jelenlegi szakvezetője. Az Express szerint főként a portugál menedzser az, aki szorgalmazza Khedira januári megszerzését, lévén vele tovább bővülhetnének a védekező lehetőségek a csapatban.