Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: korábban visszatérhet kölcsönből a játékos – sajtóhír

A labdarúgó két okból kifolyólag is visszakerülhet már télen a katalán együtteshez, ennek következtében felbonthatják megállapodásukat a klubok.


A Barcelona játékosa, Jean-Clair Todibo, aki jelenleg a Benfica együttesénél tölti egy éves kölcsönszerződését, azonban már januárban visszatérhet a spanyol gigászhoz, az O Jogo értesülései szerint.

A 20 éves középhátvéd maga is távozni szeretne a portugál együttestől, ugyanis ezidáig egyetlen percet sem kapott Jorge Jesus mestertől, pedig a tréner sokat magasztalta a fiatal játékost.

A másik ok pedig az, hogy a Barcánál elfogytak a védők, Umtiti még mindig sérült, Piqué kidőlt szinte a teljes idényre, a fiatal uruguayi bekk, Araújo sem bevethető még néhány hétig, míg a hétvégén megsérült Clément Lenglet is kénytelen kihagyni egy-két találkozót. Jelenleg a B csapattól felhozott Mingueza az egyetlen egészséges belső védő, vészmegoldásként a középpályás Frenkie de Jong léphet vissza egy sorral, így lenne helye Todibónak a védelemben alkalomadtán. Legalábbis biztosan több, mint amennyit a Benficánál játszik.