Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Rebrov szerint a Juventus elleni mérkőzés bizakodásra ad okot a Barca ellen

A Barcelona ellen játssza utolsó hazai csoportmérkőzését a Ferencváros a Bajnokok Ligájában: a magyar bajnokcsapat szerda este a Puskás Arénában fogadja a már biztos továbbjutó katalán együttest.

 

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencvárosnak a múlt kedden a Juventus vendégeként nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot a szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt, írja az MTI.

“A BL-hez tapasztalat is kell. Az első három találkozón sok tapasztalatot gyűjtöttünk, ez pedig hasznunkra vált. Ennek láthattuk jeleit a Juventus otthonában”

– mondta keddi sajtótájékoztatóján az ukrán szakember, aki hozzátette, továbbra is az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyen az együttes, e tekintetben kifejezetten bíztatónak látta a torinói mérkőzést, de nem utolsó szempont, hogy a teljesítmény pontszerzéssel is párosuljon.

A katalán klub keretét és hiányzóit illetően kifejtette, a Barcelona második csapata is minőségi labdarúgókból áll, ami bebizonyosodott már a Dinamo Kijev ellen, hiszen múlt héten az ukrán fővárosban 4-0-ra nyert a spanyol sztárcsapat. Rebrov szerint minden poszton megvan a megfelelő konkurencia, a különbség pedig elenyésző a játékosok között a Barcelonánál, vagy éppen a Juventusnál.

“Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni”

– jelentette ki Rebrov, aki elmondta, az elmúlt napokban a torka fájt, de már jobban van, noha a hangja még nem tökéletes.

A G csoportból a százszázalékos Barcelona és a második Juventus is továbbjutott már, az FTC és a Dinamo Kijev a harmadik helyért csatázik, amellyel tavasszal az Európa-liga legjobb 32 együttese között lehet folytatni a nemzetközi szereplést.