Megtartaná a Milan a Real játékosát – sajtóhír

Az aktuális spanyol beszámolók szerint az AC Milan együttese rendkívül elégedett a Real Madridtól kölcsönzött irányító játékával, és hosszabb távon is megtartaná őt soraiban…

Az AS információi szerint az AC Milan vezetősége fontolóra vette, hogy a 2020-2021-es szezonra a Real Madridtól kikölcsönzött Brahim Díaz játékjogát jövő nyáron végleg megszerezze a spanyol címvédőtől.

A 21 éves irányító 2016-ban még a Manchester City színeiben mutatkozott be a profik közt, tavaly januárban a “királyi gárda” 15.5 millió font ellenében vásárolta meg őt. Díaz másfél idény alatt csupán 21 tétmérkőzésen jutott lehetőséghez, az elmúlt kiírásban mindössze hat bajnokin került bevetésre, és összesen tíz meccset játszott. A több játéklehetőség érdekében az aktuális évadot megelőzően adták őt kölcsön a poraiból feltámadó olasz együttesnek, amely színeiben egyelőre úgy tűnik, hogy Díaz maximálisan élni tudott a kínálkozó lehetőséggel, és húzóemberré nőtte ki magát.

Az elmúlt idényben a Serie A-ban csak a hatodik helyen végző Rossoneri egyelőre veretlenül, magabiztosan vezeti az olasz bajnokságot, miközben a málagai születésű tehetség 12 tétmérkőzésen három gólt és egy gólpasszt regisztrált.