FC Barcelona: „Nyáron el kellett volna adnunk Messit”

Carles Tusquets az FC Barcelona megbízott elnöke meghökkentően őszinte interjút adott a klubbal és annak legnagyobb, kincsével, Lionel Messivel kapcsolatban. A katalán sportvezető a RAC 1-nek nyilatkozott.

A világ legerősebb és legvagyonosabb topklubjai közül talán az FC Barcelonát érinti a legkomolyabban a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság. A katalán kirakatcsapat máris átesett egy, a sztároknak nagyon nehezen beadagolt fizetéscsökkentése.

A klubot ideiglenesen vezető Tusquets a RAC 1-nek őszintén számolt be a gazdasági várakozásaikról a fizetések megnyirbálását követően, bár szavaiból kiérződik, hogy nem teljesen elégedett:

„A fizetéscsökkentés a költségvetésünk 4-5 százalékának megtakarítását jelenti a következő négy évben. Januárban nem kapják meg az egész fizetésüket, valamint elhalasztjuk az elnyert trófeákért kapcsolódó bónuszok kifizetését is. Ezzel 170 millió eurót spórolunk meg a következő négy szezonban. A klub gazdasági helyzetét jobban lehetett volna kezelni. Pénzügyi szempontból például eladtam volna Messit ezen a nyáron. Ez gazdaságilag kívánatos megoldás lett volna, hiszen az ő eladása mindenképpen segített volna.”

– nyilatkozta, a katalánok elsőszámú rádiójának.