Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Sevillában javított (megítélésén is) a Real Madrid! – Videóval!

A spanyol bajnokság 12. fordulójának rangadóján a Real Madrid fontos három pontot szerzett a Sevilla otthonában. 

Sokkal jobban kezdte a találkozót a Real Madrid, amelynek két igen komoly lehetősége is volt az első percekben. A Sevilla Fortunának is köszönheti, hogy Bono kapus könnyelműsége után nem perdült Vinícius Junior lábára a labda (A marokkói kapus telibe találta a rá rontó Real-játékost, a a labda a kapuja felé szállt a magasba, és üggyel-bajjal tudta csak összeszedni Bono).

A folytatásában is igaz volt, hogy jobban játszott a Real, és bár a labda a Sevillánál volt többet, komolyabb lehetőségei is a madridiaknak voltak – a Sevilla még csak el sem találta a kaput az első félidőben -,ám gólt nem sikerült szereznie Zinedine Zidane csapatának.

A szünet után rögtön mutatott életjeleket a kapu előtt a Sevilla, Luuk de Jong szép ollózó-mozdulattal próbált Jesus Navas beadása után gólt szerezni, de lövése pont Courtois kezében kötött ki.

A csapatok mintha magasabb fokozatra is kapcsoltak volna, az első félidőhöz képest nagyobb lett az iram is, és megjött az első gól! Egy gyors ellentámadás után Ferland Mendy centerezett laposan, Vinícius Junior becsúszva érkezett, megelőzve az újfent bizonytalankodó Bonot, akiről végül a kapuba csorgott a blancók vezető találata. (0-1)

A vezetés tudatában magabiztosan és ami még lényegesebb, hátul roppant stabilan futballozott tovább a Real, és bár voltak a Sevillának lehetőségei, a blancók megőrizték előnyüket, és fontos három pontot szereztek.

Sevilla – Real Madrid – 0-1 (0-0)
Ramón Sánchez Pizjuán stadion, vezette: José Maria Sánchez
Gólszerző: Bono (55. -öngól)
Sárga lap: Gudelj (76.) illetve Kroos (44.), Modric (60.), Vinícius (89.)
Piros lap: –

Sevilla: Bono – A. Vidal, Koundé, D. Carlos (Idrissi, 80.), J. Navas – J. Jordan (Gudelj, 64.), Rakitic (En ENsyri, 64.), Fernando  – L. Ocampos, El Haddadi O. Torres, 46.), L. de Jong (Suso, 64.). Vezetőedző: Julen Lopetegui

Real Madrid: Courtois – L. Vázquez, Nacho, Varane, Mendy – Modric, Casemiro, Kroos – Rodrygo (Asensio, 66.), Benzema, Vinícius. Vezetőedző: Zinedine Zidane

 

Korábban:

Levante – Getafe 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Roger (5.), D. Gomez (17.), j. de Frutos (57.)
Kiállítva: Chema (7.), Dakonam (77.)

A 12. forduló további menetrendje:

Szombat:

18:30 Atlético Madrid – Valladolid (Tv.: Spíler 2)
21:00 Cádiz – FC Barcelona (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:

14:00 Granada – Huesca (Tv: Splíer 2)
16:15 Osasuna – Betis (Tv: Splíer 2)
18:30 Villarreal – Elche (Tv: Spíler 2)
21:00 Deportivo Alavés – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)

Hétfő:

21:00 Eibar – Valencia

 

A bajnokság állása:

 

A góllövőlista élmezőnye: