Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Az AC Milan jelenleg combsérüléssel bajlódó klasszisa a Sky Sportsnak adott legutóbbi interjújában beszélt – természetesen Ibrás-stílusban – a visszavonulásának lehetőségeiről.
“Egyszerűen addig akarok játszani, amíg jó állapotban érzem magam hozzá. Ilyen egyszerű az egész, hiszen ahogy telnek az évek, már nem a minőségről beszélünk, hanem minél jobb fizikai állapotról.” – Kezdte elmélkedését a 39 esztendősen is első 10 bajnokiján 11 gólnál járó csatárfenomén.
“Francesco Totti tökéeltes példa arra, hogy ha jó állapotban vagy, szinte bármeddig futballozhatsz. Tottinál esetében se a képességeit kérdőjelezték meg, a fizikai kondíció volt a döntő számára is. A kvalitásaidat egyszerűen nem tudod elveszíteni, viszont vagy tudod folytatni fizikálisan, vagy nem!” – Folytatta a hórihorgas svéd klasszis, aki annyit azért elárult, hogy európai visszatérésekor még ő is elgondolkozott azon, hogy vajon képes lehet-e a legmagasabb szinten teljesíteni.
“Amikor erősebbnek gondolod magad, mint valójában, akkor előfordulhat, hogy nem sikerül megérteni azt ,hogy már nem tudsz megtenni dolgokat. Én sosem gondoltam ilyenekre, egyszerűen csak reális maradtam. Amikor a sérülésem után elhagytam a Manchester United-et, és Amerikába mentem, az azért volt, mert tudtam, hogy már nem leszek képes úgy játszani a Unitednél, mint korábban. Nem tudtam mi vár rám Amerikában, de a két év alatt rájöttem, hogy még igen is lehetek az az Ibra, aki a sérülés előtt volt. Végig az járt a fejemben, hogy vissza kell mennem Európába, és vagy sikerül, vagy nem. Ezért is írtam alá először hat hónapra, hogy ki tudjam értékelni magam előtt a helyzetet. Nem szabad a kívülről jövő hangokkal foglalkozni, bíznod kell magadban. Én mindvégig bíztam, és jöttek is az eredmények. A végén már (Stefano) Pioli sem akart elengedni.” – Így Ibra.
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…