Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Nem értem, miért nem játszok többet!”

Kritikusnak is beillő véleményt fogalmazott meg barcelonai helyzetéről Miralem Pjanic.

A Barcelonába érkezése óta összesen 11 mérkőzésen lehetőséghez jut, de például mindössze csupán, egy bajnoki találkozón kezdő bosnyák középpályás elmondta, egyre nehezebb elfogadnia a helyzetét.

“Őszintén megmondva, nem értem az okát az egésznek. Többet szeretnék játszani, és tudom, hogy segíteni is tudnék a csapatnak!” – Idézi a La Gazzetta dello Sport a kedd este korábbi csapata ellen készülő volt Juve-játékost.

“Úgy érzem jó formában vagyok, voltak jó meccseim is, és keményen dolgozok az edzéseken is, de azon túl, hogy várok és készen állok az edző hívó szavára, nem tudom mit tehetnék még?!” – Tette fel a költői kérdést Pjanic, aki kijelentette, bizony nem elégedett.

“Nem vagyok elégedett, és távol áll tőlem ,hogy elégedett legyek azzal, amikor nem játszok rendszeresen. A karrierem során sohasem fogadtam el, ha nem nem számítanak rám!” – Így a 30 esztendős játékos.