Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az angol szövetségi kapitány nem számít könnyű mérkőzésekre a magyarok ellen

A világbajnoki selejtező csoportunkban kétségkívül az angol válogatott a legerősebb együttes, azonban vezetőedzőjük nem számít könnyű csoportgyőzelemre.


Az angol labdarúgó-válogatott trénere, Gareth Southgate szerint nem lesz egyszerű dolguk sem a lengyelek, sem a magyarok ellen. Úgy gondolja, hogy nemzeti csapatunk nem hiába nyerte meg Nemzetek Ligája csoportját, és nem véletlenül jutottunk ki az Eb-re sem.

“Lengyelország nagyon erős, de Magyarország éppen most került fel a Nemzetek Ligája legfelső osztályába, így mindkét csapat ellen nehéz összecsapásokra számítok. Ráadásul ezzel a két ellenféllel történelmi párharcokat is vívtunk, hiszen a magyarok ellen játszottuk az évszázad mérkőzését, a lengyelekkel pedig 1973-ban volt egy emlékezetes selejtező, amelyen a lengyel kapus bravúrjainak köszönhetően 1–1 lett a végeredmény, amivel az ellenfelünk kijutott a világbajnokságra. Anglia ellen mindenki úgy lép pályára, hogy felhívja magára a Premier League klubok figyelmét is. A magyar együttesben nagyon sok tehetséges játékos szerepel, a csapat már a 2016-os Európa-bajnokságon, és ebben az évben is jól teljesített” – mondta a sorsolást követően Southgate.