Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Januárban túladna sztárján a Manchester United – sajtóhír

A Bajnokok Ligájától a csoportkör végeztével búcsúzó Manchester United vezetősége a hírek szerint döntött kényes sztárja sorsáról…

A The Sun információi szerint azok után, hogy ügynöke, Mino Raiola is máshol képzeli el világbajnok védence jövőjét, a Manchester United együttese is mielőbb túl szeretne adni Paul Pogbán.

Mint ismeretes, a 27 éves irányító annak idején, 2016 nyarán mintegy 105 millió euró ellenében intett búcsút a Juventusnak a MU kegyeiért, ahol azonban az eddig eltelt időszakban hosszabb távon képtelen volt beváltani a hozzáfűzött reményeket. Pogba viszonya egyre inkább megromlott a klub vezetésével, és nagyon úgy tűnt, hogy már csak távozásának időpontja lehetett a kérdéses, azonban a helyi lapok szerint Bruno Fernandes téli érkezésével olyan újfajta jövőkép rajzolódott ki a “Vörös Ördögöknél”, amely még az eddig elvágyódó Pogbát is jobb belátásra bírta. Azonban csak átmenetileg, és jelenleg ismét a távozásra hajlik, az idei szezonban megint csak epizódszerep jutott eddig számára.

A világbajnok labdarúgó legfőbb kérői közt immár hosszabb ideje a fent említett Real Madrid és a Juventus csapatait emlegették, azonban magas vételára miatt állítólag már mindketten letettek a megszerzésére. A franciák szerint még a PSG is harcba szállhat érte, miközben az olasz lapok az Inter komoly érdeklődéséről írnak.