Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sorsoltak a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságra

A csütörtök délutáni órákban az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában kisorsolták a jövő évi magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság csoportbeosztását…

A magyar korosztályos válogatott rendezőként az A-csoportban kapott helyet, s ellenfelei közt Németország, Hollandia és Románia nemzeti csapatait kapta.

Mindez azt jelenti, hogy jövő év márciusában az első mérkőzését a magyar válogatott Németország ellen játssza Székesfehérváron, a második találkozóra Románia ellen a fővárosi Bozsik Arénában kerül sor, míg a harmadik összecsapást Hollandia ellen vívja a magyar válogatott, ugyancsak a MOL Aréna Sóstóban.

„A hollandok és a németek egyértelműen kiemelkednek a csoportból, de két évvel ezelőtt a románok is elődöntőt játszottak az Eb-n. A játékosok számára hatalmas élmény lesz, hogy ilyen erős csapatokkal mérkőzhetnek meg a hazai rendezésű Európa-bajnokságon”

– jegyezte meg az U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán a sorsolást követően.

Az U21-es Európa-bajnokság csoportbeosztása

A-csoport: Magyarország,Németország, Románia, Hollandia
B-csoport:
Szlovénia, Spanyolország, Csehország, Olaszország
C-csoport:
Oroszország, Izland, Franciaország, Dánia
D-csoport:
Portugália, Horvátország, Anglia, Svájc