Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Koeman korábbi játékosainak kritikus jóslatai valóra válni látszanak

Ronald Koeman a nyáron vette át a Barcelona irányítását, és eddig nem igazán megy jól a katalán gárdának: jelenleg csak a 9. helyen állnak a spanyol bajnoki tabellán, 12 pontos hátrányban a listavezető Atlético Madrid mögött. A holland szakember edzői kvalitásait korábban már több volt játékosa is kritizálta, de most is úgy tűnik, hogy kritikusainak jóslatai valóra válhatnak a Barcelonánál.

Nagyon nehéz időszakon megy most keresztül a Barcelona a La Ligában. Ronald Koeman vezetőedzői regnálása egykori csapatánál eddig korántsem sikeres, ezt pedig egy korábbi játékosa, David Albelda 2014-ben meg is jósolta, akinek sok egyéb más labdarúgóval egyetemben, nincs jó véleménnye a holland trénerről.

“Látom, hogy sokan beszélnek most Koemanról. Remélem egyszer a Barcelonát fogja irányítani, és akkor a bajnokság is kiegyenlítődik.”

– tweetelte Albelda 2014. január 9-én.

Amikor 2007 decemberében Koeman megérkezett a Valenciához úgy döntött, hogy megszabadul mind David Albeldától és mind Santi Canizarestől. Az előbbi játékos azonban ezt nem hagyta annyiban, ezért jogi lépéseket is tett az ügyben, de a keresetét elutasították. Koemant végül 2008 áprilisában menesztették, Albelda pedig visszavonta a fellebbezését.

Korábban a Betis legendája, Joaquin is elmondta már a véleményét a hollandról, amikor együtt dolgoztak a Valenciánál.

“Az öt hónap alatt, amit ott töltött, tönkretette a klubot. Annyi becsület sem volt benne, hogy amikor elküldték, elbúcsúzzon a játékosoktól és a szemükbe nézzen. Bebizonyította, hogy nem csak rossz edző, de rossz ember is. Az egyetlen dolog, ami érdekelte, hogy megigyon öt vagy hét üveg bort a vacsorához.”

A Valenciából szintén kirúgott Canizares sincs elragadtatva Koemantól, aki 2017-ben mondta el róla a véleményét, amikor kirúgták az Evertontól.

“Az Everton elköltött miatta egy csomó pénzt nagy igazolásokra, de képtelen volt belőlük csapatot építeni. Remélem, egy nap megtanulja, hogy kell ezt rendesen csinálni. Koeman azért jött Valenciába, hogy újraépítse a csapatot, ehelyett viszont csak tönkretette.”