Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Az olasz bajnokság (Serie A) 11. fordulójának első szombati mérkőzésén két friss feljutó mérte össze tudását egymással, az eddig nyeretlen sereghajtó Crotone a kellemes meglepetésként teljesítő Speziát fogadta…
Az olasz bajnokság (Serie A) 20 csapata közül egyedüliként már csak a Crotone volt nyeretlen, amely viszont szombat délután 4-1-re legyőzte a Spezia gárdáját. A házigazda calabriai együttes már a hetedik minutumban magához ragadta a vezetést a brazil Junior Messias találatával, ám a honfitárs Diego Farias alig tíz perc alatt máris kiegyenlítette a találkozó állását. Ráadásul a vendégek közelebb is álltak a második gól megszerzéséhez, ehelyett közvetlenül a szünet után a Crotone újabb két találattal sokkolta őket Arkadiusz Reca és Eduardo Henrique jóvoltából, mellyel némileg a semmiből döntötte el a mérkőzést a déli csapat. A 3-1-es vezetést elég volt a biztos győzelemhez, ráadásul a hosszabbítás perceiben Messias a második góljával szépen keretbe foglalta a mérkőzést, így a végére fölényes sikert aratott az idényben első ízben diadalmaskodó piros-kék együttes.
Crotone – Spezia 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Messias (7., 90+6.), Reca (49.), Eduardo Henrique (56.), ill. Farias (18.)
Sassuolo – Benevento 1-0
Crotone – Spezia 4-1
Szombat
18:00 Torino – Udinese (tv: Digi Sport 1)
20:45 Lazio – Hellas Verona (tv: Digi Sport 2)
Vasárnap
12:30 Cagliari – Inter (tv: Digi Sport 1)
15:00 Atalanta – Fiorentina (tv: Digi Sport 3)
15:00 Bologna – AS Roma (tv: Digi Sport 2)
15:00 Napoli – Sampdoria (tv: Digi Sport 1)
18:00 Genoa – Juventus (tv: Digi Sport 1)
20:45 AC Milan – Parma (tv: Digi Sport 1)
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…