Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Neymar visszatér Barcelonába! – Íme a nyolcaddöntő párosítása!

Az Európai labdarúgó-szövetség rendhagyó ceremónia keretein belül megtartotta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását.

A portugál ceremóniamester, Pedro Pinto nyitotta az eseményt, kiemelve annak rendhagyó mivoltát, hiszen a járványhelyzet miatt a klubok képviselői nem lehettek ott az UEFA nyon-i székházában tartott soroláson.

A színpadra először Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkára lépett, aki kiemelte, hogy nagyon intenzív időszakon vannak túl a klubok, hiszen a csoportkört két hónap alatt bonyolították le, a sűrű program ellenére, viszont a játékosok és a csapatok maximálisan kitette magukért. Giorgio Marchetti külön kiemelte, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján külön öröm az számukra, hogy szinte alig találtak pozitív koronavírusos-esetet.

Ezt követően érkezett a korábbi svájci klasszis,a Borussia Dortmunddal BL-győztes Stéphane Chaquisat, aki a sorsolásban segédkezett.

A sorolást megelőzően még Michael Heselschwerdt, az UEFA klubsorozatokért felelős vezetője ismertette a sorolás menetét, így azt, hogy az egy csoportból, valamint az azonos nemzetből érkezők nem kerülhetnek össze, illetve a csoportmásodikok kapnak mindig maguknak ellenfelet. A sportvezető megjegyezte azt is, hogy nagyon reméli, a tervek szerint, a tavasszal újra oda-vissza vágós alapon folytathatják az elitsorozatot, nézők előtt.

 

Kiemelt, csoportgyőztes csapatok: Bayern München (német), Real Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Liverpool (angol), Chelsea (angol), Borussia Dortmund (német), Juventus (olasz), Paris Saint-Germain (francia)

Nem kiemelt, csoport-másodikként továbbjutók: Atlético Madrid (spanyol), Borussia Mönchengladbach (német), FC Porto (portugál), Atalanta (olasz), Sevilla (spanyol), Lazio (olasz), FC Barcelona (spanyol), RB Leipzig (német)

A nyolcaddöntők egyértelmű csúcsmeccsének a Barca – PSG párharc ígérkezik, majd ezt követi az Atlético Madrid – Chelsea párharc.
Gulácsi Péter Lipcséje a Liverpoollal csaphat össze; kellemetlennek ígérkező ellenfelet kapott a Real Madrid, a Borussia Dortmund, míg papíron a legkellemesebb – már ha van ilyen – ellenfelet a címvédő Bayern München kapta, amely Rómába utazhat a Laziohoz.

A nyolcaddöntő teljes programja:

 

A párharcok első mérkőzéseit február 16-án és 17-én, ileltve egy héttel később február 23-án és 24-én játsszak. A visszavágókat március 9-én és 10-én, valamint március 16-án és 17-én rendezik.