Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Továbbra is marad az öt csere lehetősége a mérkőzéseken

A futball szabályalkotó testülete (IFAB) bejelentette, hogy továbbra is engedélyezik a meccsenkénti öt csere lehetőségét. 

A koronavírus-járvány miatt az IFAB és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is engedélyezte, hogy 2020-ban a nemzeti bajnokságokban és a nemzetközi kupasorozatokban is ötöt cserélhetnek a csapatok.

A határozatot szeptemberben már meghosszabbították jövő augusztusig, de a testület szerdai tájékoztatása alapján a nemzeti bajnokságokban 2021 végéig, míg a nemzetközi eseményeken 2022 nyaráig van lehetőség megtartani ezt a lehetőséget. Az IFAB közölte, hogy a jelenleg is zajló világjárvány továbbra is nagy hatással van a futballra, amit ezután is nyomon kell követni, és ha szükséges, meg kell tenni a helyes lépéseket. Legközelebb 2021-ben ülnek össze megbeszélni azt, hogy meddig van szükség az öt cserére a mérkőzéseken.

Az öt európai topliga közül négyben, a francia, a német, az olasz és a spanyol első osztályban – a magyar élvonalhoz hasonlóan – öt csere engedélyezett jelenleg, viszont Angliában megmaradtak a háromnál.