Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ukrán középpályással erősíthet az Atalanta! – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta együttese a Sahtar Doneck középpályásával, Viktor Kovalenkóval erősítheti meg keretét a nyár folyamán.

Viktor Kovalenko a nyártól az Atalanta együttesét erősítheti. Legalábbis a Tutto Mercato értesülései szerint a bergamóiak már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az ukrán középpályással. Kovalenkót a nyár folyamán szerezhetik meg ingyen, mivel a 24 esztendős játékosnak a szezon végén lejár a szerződése, a Sahtar pedig nem hajlandó megválni tőle az idény közepén. Az olasz szaklap információ alapján a Napoli is sokáig versenyben volt a középpályás játékjogának megszerzéséért, ám ő végül az Atalanta mellett döntött.

Kovalenko 2015 nyara óta erősíti a Doneck felnőttcsapatát, amelynek színeiben 199 mérkőzésen lépett pályára. Ezeken a találkozókon 32 gólt és 12 asszisztot jegyzett. Ebben a szezonban 11 meccsen kapott szerepet, amelyeken négyszer volt eredményes. Piaci értékét 4,5 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.