Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Messi nélkül vesztett pontokat a Barcelona – videóval

Tartalékosan állt fel a Barcelona az Eibar ellen, és ez meg is látszott a játékokun. Az Eibar egyáltalán nem nehezítette meg a katalánok dolgát, mégis alig tudott ezzel mit kezdeni Ronald Koeman gárdája. Nagyon kevés helyzet volt a mérkőzésen, mégis egy-egy gólos döntetlennel zárult a találkozó. A Barcának már megint hátrányból kellett felállnia, ami a kilencedik alkalom volt eddig ebben a szezonban.

Izgalmasan indult a mérkőzés, mivel az 5. percben Araujót rúgták fel a tizenhatoson belül, amiért előszőr a játékvezető nem ítélt büntetőt, majd a videóbíró felülbírálta a döntését. Braithwaite állt oda a tizenegyesponthoz, de lövése gyenge volt, és a labda a kapu mellett szállt el. Sokáig eseménytelenül telt a mérkőzés, valamivel többet támadott az Eibar. A 25. percben viszont egy szép támadás végén Braithwaite talált be, de a VAR segítségével kiderült, hogy a dán lesről indult, így érvénytelenítették a találatot. A játékrész végéig egy Eibar-szabadrúgáson kívül veszélyes helyzet nem történt, de támadást is alig láthattunk.

A második félidő már valamivel eseménydúsabb volt. Az 56. percben Pedri remekül tekert Dembélé elé, aki Dmitrovics jobb lábába lőtt, a kipattanót pedig De Jong a kapusnak adta. Egy perccel később azonban egy hiba után az Eibar szerzett vezetést. Araújót szerelte Kike Gárcia, majd a kapu közepébe lőtt Ter Stegen mellett. A Barcának tennie kellett valamit, és végül a 67. percben össze is jött nekik az egyenlítés. Coutinho passzolt Firpóhoz, aki okosan Dembelé el tette le a labdát, a francia pedig higgadtan a kapu túlsó alsó sarkába lőtt. A mérkőzés vége is elég eseménytelenül telt, nagyon hiányzott Messi, aki helyzeteket tudna teremteni vagy veszélyeztetne. A 85. percben végül egy kontra végén Coutinho hatalmas helyzetét kellett blokkolni a védőknek. A Barca az utolsó percekre belehúzott, és a 92. percben Trincao át is cselezte magát a védőkön a tizenhatoson belül, de a lövése elment a kapu mellett, és ezzel is zárult a mérkőzés.

Barcelona – Eibar: 1-1 (0-0)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona) Vezette: Javier Alberola Rojas
Gólszerzők: Dembele (67.) ill. Kike (57.)
Sárga lap: – ill. Alvarez (75.), Recio (83.)
Kiállítás: – ill. –

Barcelona: Ter Stegen, Lenglet (Busquets, 82.), Araujo, Mingueza, Dest (Dembele, 46.), Firpo, de Jong, Pjanic (Coutinho, 66.), Pedri (Riqui Puig, 88.), Griezmann (Trincao, 66.), Braithwaite. Vezetőedző: Ronald Koeman

Eibar: Dmitrovics, Pozo, Burgos (Oliveira, 73.), Bigas, Rafa, Dipo, Alvarez, Kadzior (Recio, 81.) , Exposito, Inui, Kike (Muto, 73.). Vezetőedző: Jose Mendilibar

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Kedd:
Sevilla – Villarreal: 2-0
Barcelona – Eibar: 1-1
21:30 Cádiz – Real Valladolid
21:30 Levante – Real Betis (tv: Spíler 2)

Szerda:
17:00 Granada – Valencia (tv: Spíler 2)
19:15 Atlético Madrid – Getafe (tv: Spíler 2)
19:15 Celta Vigo – Huesca
21:30 Elche – Real Madrid (tv: Spíler 2)

Csütörtök:
14:00 Athletic Club – Real Sociedad (tv: Spíler 2)
16:15 Osasuna – Deportivo Alavés (tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista aktuális állása: