Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: nem bírtak az Elchével

Muszáj volt nyernie a Real Madridnak, ha tartani akarták a lépést a már amúgy is kevesebb meccsel listavezető városi rivális Atléticoval. Míg az Elche vezetőedzője nélkül készült a mérkőzésre, mivel Jorge Almiron koronavírusos lett.

Ez érződött is a csapaton, hiszen már a 20. percben megszerezték a vezetést az Elche ellen 0-1! Luka Modric volt a gólszerző, aki sorozatban második találkozóján volt eredményes. Ilyen szinte pontosan két éve fordult elő a horvát középpályással, 2019 januárjában a bajnokság 19. fordulójában a Betis kapuját vette be, majd egy körrel később a másik sevillai csapat ellen is gólt szerzett. Az első félidőben, már nem született több gól.

A második félidő elején jött az újabb gól, azonban meglepetésre a hazai csapat tudott egyenlíteni. Ramos szabálytalansága után, Fidel büntetőből egyenlített 1-1! Az eredmény ezután, már nem változott.

Sorozatban 5 bajnoki győzelem után játszott döntetlent a Real Madrid.

Elche – Real Madrid 1-1 (0-1)
Helyszín: Elche, Manuel Martínez Valero Stadion Vezette: j. Vazquez
Gólszerzők: Fidel (52.- büntetőből) ill. Modric (20.)

A mérkőzés összefoglalója

A spanyol bajnokság állása

A góllövőlista állása