Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: pontosztozkodás a sevillai derbin – videóval

A spanyol bajnokság 17. fordulójában rendezték meg a szezon első sevillai derbijét. A Betis játszott jobban a mérkőzésen, és bár sok helyzete volt, azokat nem igazán tudta belőni, míg a Sevilla kihasználta a kevés lehetőséget, ami volt neki, de végül így is döntetlenre hozták le a találkozót a csapatok. 

Bár a labdabirdoklásban nagyjából egálban játszott a két csapat a mérkőzésen, a helyzetek számában a Betis megelőzte a Sevillát. Az első félidőben 8 kapuralövése volt a hazaiaknak, míg a vendégeknek mindössze egy. A 24. percben Fekir lőtt a kapu mellé egy veszélyes ziccerben, a 35. percben pedig Canales lövésébe léptek bele az utolsó pillanatban. A Sevilla még közel sem került a gólhoz, de végül egyik csapat sem talált be az első játékrészben.

A második félidőben is fölényben volt a Betis, de már a Sevilla is kezdett feléledni, amit mit sem jelzett jobban, hogy a 48. percben meg is szerezték a vezetést. En Nesyri látta meg jól, hogy Suso érkezik a kapu elé, majd a spanyol lövése a kapu jobb alsó sarkába vágódott. Az 51. percben azonban Diego Carlos szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért a Betis büntetőt kapott. Canales állt a labda mögé, és a kapu bal oldalába lőtte. Veszélyes helyzet nem nagyon érkezett egyik oldalon sem, amikor a 73. percben ismét büntetőt kapott a Betis. Most Fekir állt oda a tizenegyesponthoz, de Bono eltalálta, hova akarja lőni a labdát, és védeni is tudott. Végül egyik csapat sem tudott már góltszerezni, így mindketten egy-egy ponttal mehettek haza.

Betis – Sevilla: 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Canales (51. – büntető) ill. Suso (48.)
Sárga lap: Miranda (20.), Ruiz (28.), Rodriguez (45+1.), Lainez (58.), Emerson (85.) ill. Torres (42.), Rakitic (89.)
Kiállítás: – ill. –

A forduló eddigi eredményei és további programja: 

Szombat:
Villarreal – Levante: 2-1
Betis – Sevilla: 1-1
18:30 Getafe – Valladolid (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Madrid – Celta Vigo (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Athletic Bilbao – Elche (Tv: Spíler 2)
16:15 Alaves – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)
18:30 Eibar – Granada
18:30 Real Sociedad – Osasuna (Tv: Spíler 2)
18:30 Huesca – Barcelona (Tv: Spíler 2)
21:00 Valencia – Cadiz

A bajnokság jelenlegi állása:


A góllövőlista jelenlegi állása: