40 milliós tehetséget igazolt a Manchester United – HIVATALOS

A Manchester United együttese a csütörtök esti órákban erősítette meg, hogy hamarosan csatlakozhat keretéhez az Atalanta tehetséges játékosa, akinek klubváltásáról a felek már októberben megállapodtak…

A Manchester United együttese megerősítette az Atalanta fiatal tehetsége, Amad Diallo Traoré leigazolását, aki a vízuma kézhezvételét követően csatlakozhat az angol egyesülethez, és a klub bejelentése értelmében öt+egy évre szóló szerződést kötött a “vörös ördögökkel”. Az olasz sajtóban kiszivárgott információk szerint az ifjú szélső 20 millió euró és további legalább 21 millió eurót jelentő bónuszok ellenében igazolt a szigetországba.

A 18 éves elefántcsontparti szélső 2015 óta a bergamói egyesület híres akadémiáján pallérozódott, és a tavalyi idényben az első csapatban is bemutatkozott, pályára lépett a Bajnokok Ligájában is, miközben az olasz bajnokság (Serie A) történetének első 2002-ben született gólszerző játékosa lett. Testvére, a szintén az Atalantában nevelkedő Hamed Junior Traoré a Sassuolo csapatának meghatározó szereplője, és ugyancsak több angol csapat érdeklődik iránta.

Diallo a Sky Sports információi szerint Rómába utazott, ott az elefántcsontparti nagykövetségen vár az okmányaira. Ha megkapja őket, Angliába utazhat, és a kötelező karantén után csatlakozhat a United edzéseihez.